Büszkeségeink

Gratulálunk Ádi!

Fiatal játékosunk, a 15 éves Beck Dániel a Honvéd Kosárlabda Akadémián folytatja kosárlabda pályafutását. Dani az elmúlt 3 évben a KKS-ben rengeteget tanult edzőjétől Kovács Domonkostól és szorgalmával, kitartásával csapata meghatározó játékosává fejlődött. Most azonban elérkezett az idő, hogy a Honvéd Akadémián új kihívásokat keressen.

Nagyon büszkék vagyunk Danira és további pályafutásához sok sikert kívánunk!

Somogyi Ádám játékosunk. aki 2018-ban meghívást kapott a férfiválogatott bő keretében. 2020. augusztusában egy hét edzőtáborban vett részt Kecskeméten a válogatott kereteiben. Erről adott interjút a az Utánpótlás Sport újságírójának, melyet a következő linken olvashattok:

Somogyi Ádám remekül érezte magát a felnőttválogatott táborában.

Gratulálunk, további szép sikereket kívánunk.

Nagy örömmel gratulálunk Kovács Gergő 2005-ös játékosunknak. aki meghívást kapott a budapesti válogatottba és hétvégén sikeresen mutatkozott be egy nemzetközi tornán. A KKS sportiskola vezetősége és nevelőedzői, Kőrösi Virág és Kovács Domonkos, nagyon büszkék rá! Gergő az ő kezeik alatt ismerkedhetett meg a kosárlabda alapjaival, illetve érte el az itt töltött évek során kiemelkedő utánpótlás sikereit mind regionális, mind országos szinten.

Gratulálunk, további szép sikereket kívánunk.

Két volt növendékünk is külföldön folytatta kosárlabda tanulmányait. Az 1995-ös születésű Andráska István jelenleg egy angliai kosárlabda akadémián tanul, az 1992-es Fábián Tamás pedig a Luxembourg Basketball Academy hallgatója. Kovács Zoltán pedig az NB I-es Tiszaújvárosi Phoenix csapatát erősíti, míg Nyulasi Bence a Tehetséges Fiatalok NB I-es csapatában játszik.

Büszkék vagyunk sikereikre, gratulálunk nekik!